Szupervizió és a spiralitás

Most már jó egy éve nyakig ülök a szupervizióban. 
Tavaly még az előszuperviziós csoport keretében voltak üléseim, ahol másokkal együtt beszéltünk meg egy-egy esetet. 
Szeptembertől belecsaptunk a szakmai részbe is, ahol a probléma alapú tanulás keretein belül tanuljuk meg a szakmát, dolgozzuk ki a tananyagot és írjuk rendre a dolgozatokat. Februárral indult új félév újabb kihívás elé állított: indíts csoportot!

Így életemet gyakorlatilag kitölti a szupervizió, csinálom minden formában: tanulom elméletben és akvárium helyzetekben, részt veszek magam is tanszupervizióban (ahova viszem a nyavalygásaimat)  és  vezetek csoportot.

A szupervizióban kizárólag a  szakmai személyiségen van a fókusz, azaz:

én és  szakmám - azaz hivatás és identitás, különös tekintettetel a kiégésre, a burn-outra

én és a kliensem - ügyfelek, külső stakeholderek kérdése

én és a főnököm - és beosztottam, azaz a hierarchia kérdései

én és a kollégám - azonos szinten lévők nehézségei

Mégis-mégis sokkal több, s érinti a személyiségem maszek részét is. 
Feltéve, ha van ilyen, lévén nem hiszek az elválasztásban. A magán és maszek ugyanazon lényegisének a kétféle megnyilvánulási módja. 

Persze, cikkek szólnak arról, hogy a munkahelyén zsarnok főnök igazi nyuszika otthon. Mégis azt mondom, hogy az a nyuszika otthon is zsarnok, csak más formában. És különben is, nem tartjuk náluk a gyertyát.

Visszatérve: igencsak intenzív a folyamat. A szuperviziós ülés során nem lehet csak úgy lenni. Nem lehet a gázszámláról elmélkedni, miközben egy csopottag éppen megéléseit ecseteli. 

Ugyanis nem véletlenül vagyunk egy csoportban, így az ő története sem véletlenül bukkan fel. Nekem azzal is dolgom van, az is megérint.  Ha ott, akkor az intenzív figyelem és feldolgozás iszonyatosan lefárasztja a pszichét. Lehetséges az is, hogy nem ott és akkor, hanem majd csak később. Az elfáradás és darabokra esés azonban ekkor is garantált. Otthon, munkahelyen vagy álmomban történik meg a felismerés, amikor is magamra -a működésemre, az ismétléseimre, a párhuzamaimra és a nyomógombjaimra-, ismerek.  

Viszont ezek a rálátások, összefüggések felismerése után már semmi sem lesz a régi. Nem lehet már azt mondani, hogy hoppá, elnézést, én ezt nem akartam, s gyorsan kérem vissza a régi szokásaimat, a régi mankóimat! A helyzet új. S ebben az új helyzetben a régi síneket már felszedték, de az új nyompálya jóllehet ki van már jelölve, de a talpfák s a sínek hiányoznak még. A vonat pedig robog.

A jó a folyamatban az, hogy a gubancok kioldódnak, viszont újabbak kerülnek így felszínre. Az újabbakpedig mélyebbek, intenzívebben és jobban elnyomottak. Ez adja a folyamat spiralitását. A problémák megoldásához egyre magasabb éberségi, nyitottsági fok szükséges, amit a korábbi megoldások alapoznak meg.