Wishmaster - teremteni tudni kell

Még mindig nem csengett le, sőt mintha újabb hulláma kapna erőre a nagy teremtésbuzulásnak.

Így vonzd be, úgy csináld, ezeket meg végképp ne csináld, reklamálj az univerzumnál - mintha csak a Cosmo pasi1x1 rovatát olvasnám.

Jönnek a jobbnál jobb ötletek, markáns és elcsépelt gondoltok. Aztán meg  a nagy magyarázatok, hogy melyik könyvből ki és mit hallgatott el, vetetett ki, hogy a nagy TITOK mégse jusson el a plebshez, de csak higgye az ostoba pórja azt, hogy nemcsak hogy megfogta az isten lábát, de még cipőt is kap rá.

Ma lányommal mozi előtt éppen pizzáztunk, mikor  a mellettünk lévő asztaltnál ülő hölgy hangjára lettem figyelmes: nem szabad a negatívumra gondolni, mert az fog bejönni, Szépet, jókat kell mondogatni stb.

Majdnem odaszóltam, hogy akkor is ha tele vagyok kétséggel, kétellyel, frusztrációval?  Mert hiába a szép szó, a pozitív megerősítés, ha minden sejtem fájdalomtól vagy félelemtől sajog. 

Nem is foglalkoztam a témával többet, Pósalaki úr módjára ugrok tovább ha hallom- látom valahol. Mert nem igazán hiszem ezt a bevonzom és megteremtem dolgot.

Eleve van bennem valami fatalizmus, hogy ha az Univerzum igazán kegyes, akkor valóban jó dolgok fognak velem történni, még akkor is ha az ott  abban a pillanatban éppen nem úgy élem meg.  Mindig helyzet van, az hogy mi a megélésem, s hogy arra jó vagy a rossz címkét ragasztom, nem több az elme játékánál. 

Ha már az elménél tartunk, akkor a tudat a maga ürességállapotában a legtermékenyebb valami, ami létezhet.  Bármi megjelenhet ebben a térben, bármi jöhet-mehet, amit csak akarunk. Ha jobban belegondolok, a velem történő események, az egész környezetem, a valóm sem több a tudat kivetülésénél. Ha a tudat gazdag és -mondjuk így -, tiszta, akkor ugyanezen bőség jelenik meg kint is. Ha bent zavar van, akkor kint is káosz lesz.

Többször írtam azt, hogy az Univerzum nem beszélni magyar ellenben érteni rezgésül. Erre megint csak volt szerencsém  rájönni.

Még Káfony Márti Illangó mesélte kislánya négylevelű lóheremező teremtési akcióját. A kislány szerencsét kívánt, s 14 nap múlva a ház előtt ott pompázott egy kis ágyás tele csak négylevelű lóherével. Aranyos kis történet.

Aztán gyors egymásutánban vezetés közben  kétszer is kitört belőlem egy nagy sóhaj az ég felé. Az első dolog 14 napon belül, a  másik már csak 10 napon belül teljesült! Apróságok, de mégis. Amikor leesett, hogy ez az, amit ennél a kereszteződésnél kívántam, akkor  nevetni kezdtem. Nagyon és hangosan.

 

Hát valóban ennyi lenne?

Aztán volt egy másik felismerésem.
Ha a vonzás törvénye valóban a kiküldött jel, a rezgés elvén működik, akkor  mi küldi a jeleket?

Erre a választ a ismétlési kényszer adta meg. Az hogy olyan események, olyan emberek kerülnek elő az életembe, mint x, 2x,3x éve az nem véletlen. Ugyanis 2x, 3x, 4x éve volt valami az életemben ami vagy nagyon jó vagy nagyon rossz lehetett. S mivel ezek  erőtejes érzelmeket kiváltó események voltak, így bevésődtek, s ciklikusan elő-előjönnek, s újra átéletik velem azokat az eseményeket, egészen addig, míg végre a megfelelő reakciót nem adom. No de mi a megfelelő reakció? 

Ezért van az, hogy valakinek 5 évente balesetei vannak, vagy ugyanazon pasi/csajtípust szedi össze vagy x évente kirúgatja magát a munkahelyéről.

A sejtek emlékeznek, aktivzálódnak, s küldik a jeleket. Mi meg azt hisszük, hogy milyenkurvanagyot teremtettünk. Vagy (nem) voltunk elég pozitívak.

Ennyit a szabad akaratról. 

A kérdés azonban ugyanaz: van-e kiút a mátrixból?