Te tegyél boldoggá engemet!

Gyakorlatilag ha megnézzük a párkapcsolatokat, azt látjuk, hogy mindig a másiktól várjuk el, hogy boldoggá tegyen bennünket. Találja ki magunk számára sem világos gondolatainkat, vágyainkat. Cselekedjen a kedvünkre és ezzel a saját boldogságunk, kiteljesedésünk  evidenssé válik.
Ismerősi körömben az erősebbik nem oldaláról el-elhangzik az “odaadó nő” kifejezés. Az, hogy ez az az ideális nőtípus, akire -szerintük-, minden férfi vágyik.
Mégis, Uraim, milyen az odaadó nő?
“Mint a távolkeletiek”- hangzik a lakonikus válasz. Hát akkor lehet menni Thaiföldre, ahol az odaadás, az alázat inkább fakad a buddhizmus tanításaiból.
Mégis, mit tudnak a keleti nők?
“Feltétel nélkül tudnak szeretni - tudom meg-, nem úgy, mint már a magyarok, vagy a nyugat-európaiak.”
Ők istenként tekintenek a férfira,  követik tűzön-vízen, mit számít, hogy mit hoz a sors, legyen gazdagság vagy nélkülözés. 
Ilyen az odaadó nő - legalábbis a beetetés fázisában biztosan. Aztán, hogy mi lesz később.... nos Uraim, ne reménykedjetek, ugyanis a nő az nőből van, és ha lesz gyűrű, gyerek, a legodadóbb nőből is kijön az a házisárkány, amit bennünk nyugatiakban már az első percekben megláttok.

“De  mégis, mi a fene ebben a jó? - csattan fel egy barátom-, arra vagyok büszke, hogy a feleségem, okos, agilis, egészséges önbizalma van és a maga életét éli, ahelyett, hogy a gondolataimat lesné.”

Vagy.
Högyek álma a szőke herceg a fehér lovon. Jó, lehet barna is. Mármint a ló.
Természetesen az ideális férfi utolsó fillérjét is hazaadja, s alig várja hogy kreditkártyáját végre  ékszer-, ruhaüzletekben és parfümériákban surrogtathassa. Mellesleg süt-főz-mos-vasal. 
Vágynak arra a férfira, akinek  a gondoltait, vágyait az imádott nő tölti ki, s természetesen másra rá sem néz. Ahogy dugipornója sincsen. Viszont alkalmazkodik a hölgy szexuális igényeihez, ergó az sem baj, ha nincsen hancúr hetekig, csak illatos láb- és hátmasszírozás. A Herceg türelmes vár a sorára. Viszont ha sor kerül végre valamire, akkor sem észnélkül fűrészel, hanem  természetesen megadja álmai hölgyének a tökéletes - lehetőleg vaginális- orgazmus élményét, még akkor is, ha a nőnek addig a büdös életben egy deka sem volt. Azaz találja ki, mitől érzi a nő magát jól.
Hölgyeim, brávó!

Erre vágyunk? Valóban arra vágyunk, hogy minden úgy legyen, ahogyan azt mi akarjuk? Arra, hogy mindig mi mondjuk ki az utolsó szót? És  elvárjuk a másiktól, hogy az  mindennemű fenntartás nélkül ezt  el is fogadja?  Honnan vesszük, hogy a másik is azt akarja, amit mi? 
De hol van ebben a fejlődés, a lehetőség, érdekesség?

Persze, egy megfáradt kapcsolat után jól esik egy ilyen “seggkinyalós viszony” az  odaadó nővel vagy a tenyerén hordozó herceggel. Jólesik a kényeztetés, a figyelem,  az, hogy  elfogadnak bennünket, s lesik minden gondolatunkat.

Szent Ego! Ugye milyen hízelgő  az a fajta önző gondolat, hogy lám, az előzőben nem becsültek, nem szerettek már, most végre megkapom, ami nekem jár. Végre kényeztetnek, végre fontos vagyok, végre szeretnek. Végre észrevették, micsoda érték vagyok az egész Univerzumnak!
Valóban ez az igazság?

Ami az elején kényelmes és vonzó, egy idő után csömörödötté tesz.
Már megint csak azt nézik, hogy nekem mi a jó, megint, az van, amit én akarok ... nesze kaptam egy bólogató Jánost, az önálló gondolkodó  helyett.

Nem vonom kétségbe, hogy valóban van ilyen típus, aki folyamatosan magát háttérbe szorítva a másikra koncentrál és azt nézi, hogy annak mi a jó, és ettől ő már boldog.
Csak éppenséggel  idővel teljes mértékben ki akar bennünket sajátítani. Mivel ő mindent megtesz a mi boldogságunkért, ezért semmi mást kíván, csak a bennünket. Szőröstől-bőrőstől.
Vele kell lenni, csak az övé lehetünk, nem nézhetünk másra, mással nem állhatunk szóba, s szinte megtiltja, hogy mással is boldogok legyünk.

Előre borítékolható, hogy ez a kapcsolat hova fog kifutni.

Hiába bizonygatod, hogy csak ő számít, nincs más szerető, ő nem hisz. Jön és ellenőriz. Szinte naptárt vezet a szakmai és személyes találkozóidról. Pont akkor küld sms-t, s csekkolja mikor válaszolod meg. Isten irgalmazzon, ha  több, mint két óra múlva!  Este türelmesen hallgatja a napi beszámolódat, miközben minden izma és idegszála megfeszül, hogy végre részleteket tudjon meg az izgalmasnak vélt másik neművel való találkozóról. Ha esetleg nem hozod szóba, mert számodra nem fontos, akkor jönnek a sóhajok, majd a nap végén a suttogva odaszúrt kérdés: És Jakabbal milyen volt? Kínodban már felröhögsz, amit persze a másik úgy értelmez, hogy sunnyogsz és kineveted őt. Pedig csak azzal szembesülsz, hogy egy korábbi kapcsolatodban te magad ugyanezt tetted.
A helyzetből nem tudsz nyertesként kijönni, fejed  és szíved egyre jobban fáj. Hálátlannak érzed magad, miközben már falra mászol tőle.
Elfogy a levegő, elfogy a tér, csak a tehetetlenség van. Kínkeservesen figyelsz már minden gesztusodra, mozdulatodra, igyekszel a kedvére tenni, s közben észreveszed, hogy  már nem az vagy, aki vagy.  Mert nem lehetsz már önmagad, mert az ő kedvére cselekszel és őt akarod kímélni, óvni. Közben rájössz, hogy  ő pedig nem azt szereti már, aki vagy(voltál), hanem azt, akit ő képzeld el benned helyetted.

Könnyű egy gyenge mellett erősnek lenni, könnyű egy kevésbé tehetséges mellett tehetségesnek lenni.
És erköcstelen mindezt kihasználni.
Legjobb, ha megjegyzed: nincsen ingyenebéd.