Helga blogja életről és egyebekről

Több posztban is írtam arról , hogy nem olyan testünk van, amilyent szeretnénk, hanem olyan, amilyenre szükségünk van. Olvasom a különféle testformálással foglalkozó szakemberek blogjait, tanácsait az álomalakért, s nézem a lelkes követők előtte-utána képeit. Olvasom a lelkesedést a táplálékkiegészítők megrendeléséről, nézem a kidobozolt ebédek posztolt képeit, s látom a kétségbeesett sorokat és képeket, hogy mi van, ha megakad a program. Megakad, mert bejön egy nem várt műtét, egy eszem-iszom, amikor is megborul a natúr csirke párolt rizzsel kombó. S mi lesz, ha visszatér a régi, bevált étkezéshez, a BBQ oldalashoz sült krumplival. Ugyanis a visszaesés látványos. Látványos, mert a szervezet (értsd a biológiai agy) törekszik a homeosztázisra, s neki a régi alak jelenti a megoldást, így a védelmet.  Erről már több bejegyzést írtam. Akit a téma bővebben érdekel, nézegesse kérem a Recall Healing videoalbumot és jöjjön el Gilbert Renaud szemináriumára! Előtte Nyáron b...

Nemrégiben ismét megkaptam az „örök kérdést“, miszerint nekem mindig jó kedvem van, merthogy nem igazán látni levertnek, szomorúnak, s ezt hogy csinálom. A helyzet az, hogy mint mindenkinek, így nekem is vannak mélypontjaim, az más kérdés, hogy mennyire teszem ki az ablakba, s terhelem vele a környezetemet. Ezekbe belenézek, beleengedem magam: hagyom őket életre kelni, megélni saját magukat. Ha sokáig nézel a mélységbe, az előbb-utóbb visszanéz rád, idézem fel Nietzsche gondolatát. Igen, a mélység beszippant. Teret és időt kell neki adni. S hogy a mélység ne szippantson be, szigorúan limitálom az önsajnálat idejét: max. két óra hosszat vagyok hajlandó szenvedni. A fájdalomnak van helye, és ideje,   s ha engedem megélni, a két órán belül szépen magától el is vonul. Ismét év vége van,  túl vagyunk az átjárókban bővelkedő mindenszenteken és haladunk az adventi időszak felé. Itt az ideje az önreflexiónak és az introspekciónak, a mélybe nézésnek. Tizenhárom éve hoztam két...