Helga blogja életről és egyebekről

Mi van akkor, amikor két nő advent idején beül a Starbuck’s-ba és egy habos-babos latte felett megváltja a világot? Igazából semmi, csak jól érzik magukat és rájönnek, hogy közel azonos időben világosodtak meg egyazon témában. Szóval, ülünk és beszélgetünk és röhögünk, amikor elhangzik az ominózus 4-letter-word .  Hogy tulajdonképpen mi is az, amit mi szerelemnek címkézünk. És hogy van-e egyáltalán? Gyorsan eljutunk az általános buddhista nézőponthoz: szeretet nem érzelem, hanem állapot. Mégpedig egy énállapot, amit egy nagyfokú nyitottság jellemez. A nyitottság egyaránt irányul a külvilág s önmaga, azaz saját forrása, a teret biztosító tudata felé. S ha van tér a tudatban, akkor az folyamatosan tágul, irányul, kiárad, így lesz a belső tér gazdagságából külvilág, amelyben már bármi felbukkanhat. Ahogy Byron Katie mondja: az önmagába szerelmes elme állapota ez. S ha egy másik ember belelép ebbe a nyitott a térbe, akkor ott előfordulhat (bizonyos szükséges és elégséges feltétele...

Akkor te MOST az életbe vagy szerelmes? - nézett rám jóbarátom nagyra nyílt kék szemekkel, miközben cigijén pöccintett egyet.
 Jómagam is nagyra nyílt szemekkel néztem rá, hátradőltem és elmosolyodtam. Ezen ÍGY még nem is gondolkodtam el. Lehet. Te szereted az életet? - szegezte nekem a kérdést egy  ismerősöm, nem kevésbé kikerekedett szemmel. IGEN - mondom a világ legtermészetesebb módján.   A két beszélgetés között idestova  fél év telt el, s közben rájöttem, igen az életbe magába vagyok SZER elmes . Állandóan. Vannak hullámvölgyeim, mélypontjaim - ugyanúgy, mint bárki másnak. Azonban  az életszeretetemet semmi sem tudja elvenni, legfeljebb megcincálni, s azt is azért, hogy ez a kiáramló én-állapotom a hullámok elcsitultával még erősebb legyen. Gondolkodtam, hogy melyek az élet tömény örömpillanatai, amikor csak és kizárólag szeretet és hála marad.  Greenaway Párnakönyvének hősnője azt mondja: amitől gyorsabban ver a szív. Elterülni a szau...

Szeretettel a  Felhőn Ülőnek Ha már szót ejtettem Kronoszról és Kairoszról , akkor arról is beszélnem kell, hogy a fájdalomnak is van ideje. Van ideje. Ha nem adjuk meg, akkor is kiköveteli magának, mert az elevenen eltemetett érzelmek sosem halnak meg. Környezetemben lévők  mindig azt mondják, hogy nekem mindig jó kedvem van, én mindig mosolygok, mindig derű és jókedv vesz körül. "Neked csak megszületni volt nehéz." Tartozom nekik és nektek egy vallomással: ez nincs mindig. Nekem is vannak mélypontjaim, fájdalmas pillanataim,  sőt hosszú napjaim. S persze, bennem is ott mozog az „igény“, miszerint  fájdalmaktól és szenvedéstől mentes, rózsaszín vagy babakék lubickolós napokat akarok, mert az olyan jó. Az puha, az kényeztető, az teljes és ragyogó! Abban egyszerűen  jó lenni. Aztán történik valami.  Valami, amire egyáltalán nem számítottam. Mert miért is kellett volna számolnom vele? Fel sem merült, eszembe sem jutott. S most itt van. S mo...

Az elmúlt héten kétszer szegezték nekem a kérdést, két, különböző kontextusban: Miért most? A legegyszerűbb válasz erre: azért mert. Van azonban egy tágabb, több síkot is megnyitó válaszom. Az ókori görögök kétfajta időszemlélettel rendelkeztek. Kronosz 
Mérhető, leírható, kimutatható.  Ketyegő óra, pergő napok, határidők.
 Egy olyan sík, amely fenyeget, amely keretek közé szorít, ami sürget.  Ami talán elvesz. Felfal, úgy, mint a gyerekeit lenyelő istenség.   Félelmetes, túlmisztifikált, sötét. 
 Ellenségünk?  Akár… Kairosz
 A Szókratész-i dialógus axiómája. 
 Megfoghatatlan, dátumokkal nem leírható. 
 A helyes időpont.
 Az az időpont, amikor valami kész, valami fogékony, valami megérett.  Amikor valaminek itt az ideje. 
 Tudhatod, hogy a gyümölcs június 29-én érik meg? Vagy csak július 3-án? 
 Valóban iskolaérett a gyerek 6 évesen? Vagy már az 5 és félévesen? Vagy majd 7 évesen lesz az?  
Gandalf úgy fo...