Helga blogja életről és egyebekről

Valami van a levegőben. Valami történik. Emberek jönnek-mennek, tették ezt eddig is, csak most nagyobb intenzitással. Kérdések merülnek fel, meddig hazudhatunk? Másoknak, és leginkább magunknak.   Kapcsolatok alakulnak   ki és át, s születnek meg döntések.    Mikor,   ha nem most?   Ki,   ha nem én?   A legfrissebb esemény, ami megérintett és mélyen elgondolkodtatott, egy régi ismerősöm –mondhatni Barátom-, vallomása. Hozott egy döntést, s kiállt. Coming out. Rádöbbent, hogy szerelem nem nemek között, hanem két ember, két lélek között  születik meg . Felnézek rá.   Tisztelem.   Nem könnyű   felvállalni egy olyan közegben, ahol az intolerancia napi szinten egyre erősebb, ahol megmondják milyennek kell lenned, anyaként, apaként, férfiként, nőként, emberként. Különben   jön a mások szemében felizzó gyűlölet, a mutogatás és a billog. Ilyen, olyan, amolyan vagy. Deviáns. Bűnöző. És leginkább bűnös.  ...

Cseszd meg Morpheus.... Kiköpném a piros piruládat. Kérem a kéket.  Felébredni az ágyamban és azt hinni, amit hinni akarok. Jó lenne megint nyavalyogni. Sírni-ríni szenvedni. S mindenért mindig másokat hibáztatni. Mindig mást kikiáltani bűnbaknak. Az életet megint csak megúszásra játszani. Vigye el a balhét más.  Legyen más a rossz, s én  lehessek a jó. A szent. A makulátlan. Nem látni az ok és okozatot. Nem látni, hogy tetteimnek milyen következményei lehetnek. Csak azt látni, hogy már megint én vagyok a mártír, akit bárki bármikor kizsigerelhet. Belesüppedni a nemet nem mondás mocsarába. Úgy élni, hogy nem vagyok magamnak fontos, értékes. Úgy élni,  hogy hol áldozat, hol bíró, hol pedig tettes vagyok. Mert az sokkal könnyebb. Nyúl üregének így nincsen vége.... cseszd meg Mopheus.