Az Álmok sugárútján

"Szegény az az ember, akinek a boldogsága mások engedélyétől függ." 

A rádióban épp Green Day Boulevard Of Broken Dreams dala szól - punk's not dead! 

Gondolkodni kezdtem, hány álmomat adtam már eddig fel a legkülönbözőbb okokból. Mert okok azok mindig vannak. 

Mert azt mondták, hogy őrültség;

nem fog menni;

nem fogom tudni/bírni;

nem nekem való.

S én jó kislányként el is hittem.

Hány programot, mozit, színházat, koncertet, utazást egyszóval ÉLMÉNYT hagytam ki, mert

Nem volt kivel;

nem érdekelte;

nem volt kedve;

nem szerette;

nem volt ideje.

Közben pedig csúsztam le álmaimról, s az élményekről.

"Sebaj, lesznek új álmok"-mondják.

Igen, lesznek. S majd azok sem teljesülnek.

Az élve eltemetett álmok sosem halnak meg... s idővel egyre erősebben kopogtatnak: hé, mire vársz?! Valósíts már meg!!

Arra jöttem rá, hogy a legnagyobb árulás önmagunkkal szemben az, amikor feladjuk az álmainkat. Amikor lemondunk róluk, amikor elhagyjuk őket. Elhagyjuk magunkat.

Idő, s bátorság kell kimondani, hogy akkor most megteszem. S ez lesz az a pillanat, amikor végre nem hagyom cserben magamat.