Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: április, 2012

Ki a komfortzónából - 24/7

Kép
Valljuk be a legnagyobb énhatár tágítás mégiscsak a gyermekvállalás. Ugyanis ez már nem rólam szól, hanem arról a pöttöm rózsaszín szopósmalacról, aki az utolsó sejtemet és lélegzetemet is magának követeli. Nemhiába mondja számos láma és Rinpocse, hogy a gyerekvállalás felér a komplett ngöndróval, olyan szinten belenyúl a személyiségbe. A tibeti buddhizmus négy alapgyakorolatát nevezik ngöndrónak. Ez áll a borulásból, azaz a teljes menedékvételből, mely fizikai aktivitással jár. Ezzel párhuzamosan mehet a Gyémánt Tudat tisztító meditáció. Míg az előbbi a nagyobb, addig az utóbbi a kisebb szennyeződéseket hivatott eltávolítani. A két tisztítást követi a minden jó (mandala)felajánlása, majd a beteljesítő medi a lámán. Mindegyik gyakorlatot 111.111-szer kell elvégezni, így a fejből a szívbe jut a "tudás". Persze az is jó, ha többször is sort kerítünk a gyakorlatok teljesítésére életünk során. A gyakorlatok bizony az életvitel átszervezésével, következetes gyakorl

A tabáni jógi

Kép
Novemberben írtam egy apukától, aki a hideg ködben egyszál klottgatyában és flippflopp papucsban kísérte gyerekeit oviba-suliba. Ma ismét láttam reggeli kűrje közben: kisgatyában, trikóban mezítláb futott a betonon.

Mindennapi gyűlöletünket add meg nekünk ma

Kép
Téma már nem az utcán, hanem a facebookon hever. Most is átfutottam az idővonalat, s konstatáltam, hogy általában három témában nyomulnak az emberek: 1. Család - gyerek, unoka, kedves megosztása. - Lássátok, milyen jó nekem! 2. Idézetek, főként spirituális szövegek  közzététele, itt aztán minden megtalálható Assisi Szt. Ferenctől Oshoig. Pottyanó vízcseppek, naplementés tengerpart, hegyi buddhák, amit csak akartok. - Lássátok, milyen fejlett vagyok!   3. Politikai irány. - Lássátok, milyen faszagyerek vagyok! Ez utóbbi a legszebb. Ugyanis csak a szélsőségeket látom. A masszívan posztolgató entelektuell ballib, aki OVI minden egyes ballépését felteszi, kommenteli. Aztán a nagymagyar, aki a Tolnai Világlapja nyelvezetében írt isten-haza (Nagymagyarország)-család hármas köré rendezett mások által  már megosztott  bejegyzéseket teszi fel.   Míg az első csoportnál hasonszőrűek lájkjai és (ön)irónikus megjegyzései jelennek meg, addig a másik csoportnál van minden. Sírás-rívás-ordí

Némi erőszak

Kép
Néztem A postás mindig kétszer csenget filmtörténeti mérföldkövet, s nem értettem. Nem értettem, hogy mit eszik  a csaj azon a kőbunkón. A nő férjét sem jókedvében teremtette a Jóisten -akihez képest az autószerelő mégiscsak egy Adonisz-, de mint tudjuk, a szerelem vak, s vonzódásra nincsen racionális válasz. A vonzalom (és ellenszenv) mögött mindig valami más húzódik. Ezt nevezhetjük karmának, sorsnak, generációs mintáknak, mémeknek. Visszatérve a filmhez, nem értem. A pasi durva, mind szavaiban, mind tettében, simán beleöklöz a nőbe. És a nőnek még ez is tetszik. Én pedig ülök és nézek.  A másik film, amit nemrégiben sikerült végignéznem, Hajdu Szabolcs Bibliotheque Pasquale című filmje volt. Döbbenetes képi világ, nehéz megállapítani, hol a valóság és a képzelet határa.  A félmagyar főszereplőnőt román apja szimplán eladja. A lány Londonban egy elit kupiban köt ki. Elit, mert a kupi tulajdonosa és a koncepció atyja magát értelmiséginek valló. Egy meg nem értett, s még kevésbé

Új irány?!

Kép
Döbbeneten figyeltem a hazai eseményeket, kezdeményezéseket, mely értemében a melegeket le  kéne csukni és pénzbírságra kéne ítélni. Azokat, akik felvonulnak. Egyelőre. Idestova 200 éve  börtönözték be Oscar Wilde-ot, csak mert meleg volt. Szerencsére művei fennmaradhattak, így olvashatjuk a keserédes Boldog Herceget és a horrorba is beillő Dorian Gray arcmását. Jakab Andor blogjában olvastam egy afrikai srácról , akit falujában nyílt színen, világos nappal agyonvertek, majd benzinnel lelocsoltak és felgyújtottak. Csak mert meleg. És ezt arrafelé nem igazán szeretik. A fiatalember menekül az utcán emberek és kocsik között, s amíg egy kicsit is mozog, addig ütlegelik, rúgják, bútort dobnak rá, majd felgyújtják. Szabályszerű kínzás és kivégzés. S mint említettem, a homoszexualitást Afrikában egyáltalán nem tolerálják, így a srác segítségére senki sem siet, ellenben az őt üldözők sora dagad. Megint több gomb került rajtam benyomásra. Az egyik, az a féktelen harag, csak mert ő nem o

Dubajoztam

Kép
Tavaly nyáron. Letöltöttem Szalay Vivienne könyveit a Scribd segítségével és egy-egy este alatt kiolvastam őket. Aztán vitára bocsájtottam a témát. Nagyon érdekes volt látni, hogy kiben milyen történetet indított el, kin milyen gombot nyomott meg. Elöljáróban még annyit a műről, hogy egy luxusprosti élete tárul fel a lapokon. A szép, ugyanakkor közepes intelligenciájú vidéki lánynak nem sok esélye van arra, hogy sikeresen továbbtanuljon. Viszont mindennél jobban vonzza a luxus, a márkák, a gazdagság. A gimi legrondább - és egyben leggazdagabb-, fiúját lecumizta egy karóráért, pontosabban annak ígéretéért.  Felsőfokú tanulmányok helyett jött a modellkedés, eszkort és a bűvös kör az 1000 eurós óradíjjal, dubaji bulikkal (3 napra több tízezer euró, haute couture estélyik, top designer táskák,  és végbél összevarrása a helyi kórházban). S mit kellett ezért tennie? Gyakorlatilag mindent, finnyogásnak helye nincs. Alapkövetelmény a tökéletes, hibátlan test, label ruhák, kiegészítők és

A gyereknevelés négy aranyszabálya

Kép
by Abraham Tökéletes úgy ahogy van! Egyre több és jobb lesz! Nem azért érkezett, hogy beteljesítse a  szándékaimat. Az én feladatom feldogozni magamban, amit kivált belőlem, hogy jól  érezzem magam. Nem az a feladata, hogy kedvemre tegyen.

Mlyen érzés az ÉN?

Kép

Költészet napja

Kép

Valós- e a valóság?

Kép
Ugyanaz a tapasztalás buddhizmus és a kabbala  szűrőjén keresztül:

A halál bardója

Kép
Egy megnyugtató tanítás egy hiteles Tanítótól.

Királynőnek születve

Kép
Az irodaházi liftek egyik sajátossága, hogy intimitás-kiterjesztő funkciót is betöltenek. Óhatatlanul is szem- és fültanúja lehetünk mások magánéletének, gondolatvilágának, s afféle rögtönzött szociometriai képet is nyújt. Az idő múlásával már szinte minden emeleten lévő céget, osztályt, embert ismerünk. Ha még a kávézóban étteremben vagy a garázsban is összefutunk   a preferenciáikról,  státuszukról is képet kaphatunk. Éljenek az irodaházak, modern  korunk agórai! Ma két hölggyel osztozkodtam a lift 1,5 négyzetméterén. Éppen ruházati kérdéseket vitattak meg, s amikor egy kijelentés megütötte a fülemet: Nem vagyok én királynő! (ezt ő a ruhatár nagyságára és label-jeire értette) Felpillantottam, s kikértem  minden nő nevében.  Merthogy azok vagyunk, annak születtünk. Csak idővel elkövetjük saját trónfosztásunkat, s vele párhuzamosan királyfinkat is békává varázsoljuk. Kezdjük ott, hogy elhisszük mások szubjektív világát . Elég ha az egyik csecsemős nővér odasúgja a

A villanykörte összeesküvés

Kép
És ha már az agyonmarketingelt világról írtam, íme egy nagyon tanulságos film, melyben az is kiderül, miért pukkanak ki oly hamar a villanykörték.

Mi van a kezedben?

Kép
Minap egy nagyon kedves ismerősömmel beszélgettem. Okos, kedves, szakma (egyik) legjobbja, hihetetlenül precíz, maximalista, becsületes és  spirituálisan nagyon nyitott. Két éve említette, hogy szívesen foglalkozna a kabbalával, de nem igazán van rá ideje. Aztán kb. fél éve mesélte, hogy végülis nekivágott  és online leckéket vesz, webináriumokat, streameket  néz és hallgat, sőt élő szemináriumokra utazott és nagyon élvezi.  Két hónappal ezelőtt már fáradtabbnak tűnt, s nagyfokú kiábrándultságot, apátiát hallottam ki szavaiból. Ez az elfordulás akkor a konzumvilágnak szólt, az agyonmarketingelt termékeknek, szolgáltatásoknak, mely nem az egyéni igényekre fókuszálnak, hanem arra, hogy a terméket a lehető legoptimlisabban pozícionálják, s ezzel a profitrátát maximalizálják. Ha belegondolunk, gyakorlatilag ez van 100 éve: a termékek életkorát csökkentik , érdemes új nyomtatót venni, semmint a régi megcsináltatni. Fogyassz, cserélj, vegyél újat, közben szeméthegyek borítják el  a har

Könnyű udvariasnak lenni - 3. A türelmes vezető

Kép
Másik kedvenc típusom, aki kipofátlankodik eléd. Ő nem bír várni.  Így nem várja ki, hogy a sor utolsójaként elmenj mellette, s tengernyi helye legyen. Ő nem vár. Kirakja az indexet, s már eléd is vágott. Vagy éppen nekiáll forgolódni az úttesten. Őt nem érdekli, hogy neked volt zölded, vagy hogy éppen ezzel neked satufékezned kell. Ő kijön és döcög előtted hússzal. Mert kb. 10 méter után - leáll a járdán, s mivel elsőre nem tud leparkolni, ezért fészkelődik, te pedig megint csak lassítasz, fékezel, állsz. - vagy mert ő lefordul, lehetlőleg balra nagy ívben, s megint csak állsz és vársz, mert a szembejövők közül senkinek sem jut eszébe a bénadzsót elengedni.

Könnyű udvariasnak lenni - 2.

Kép
Sikerült végre túljutnom a Kolosyn, araszolok felfelé a Szépvölgyin. Az előttem lévők élvezik, hogy végre tisztesebb távolságban van a következő lámpa, ezért nyomják, ahogy csak tudják. Szembejövő buszsáv viszont dugig. Két személyautó szeretne balra nagy ívben fordulni, mögöttük  kék buszok sorakoznak. Lássátok kivel van dolgotok: lassítok, villantok, s elengedem a várakozó személyautókat. A busz is lassan elindul. A sofőr feltartott hüvelyujjal elismerően biccent.

Könnyű udvariasnak lenni

Kép
A kezdő sofőr rekordidő alatt szembesül azzal a jelenséggel, hogy a balra nagy ívben kanyarodás lámpanélküli vagy telezöldes helyeken szinte lehetetlen. Budapesten. Ennek egy oka van, a kölcsönös udvariasság, mint olyan ismeretlen.   Gyorsabb haladás érdekében a szokásos kis kerülőutak helyett bevállaltam két forgalmas út kereszteződését. Első voltam a sorban, szépen be is húzódtam a kereszteződésbe. Index villog, bájosan mosolygok, három ujjam összetéve. Mögöttem lévők araszolva kerülgetnek, míg a szembejövők áradata csaknem szünik, s egy sem akar balra nagy ívben kanyarodni. Előrébb csúszok, kocsim már a kereszteződés közepén terpeszkedik,lehetetlenné téve egy szembejövő esetleges balra kanyarodását. Így sem lassítanak. Próbálkozom, újabb balra húzás. Mintha a szembejövő lassítana! De nem, gázt ad, s centikre húz el mellettem. Végre egy lassít, majd megáll,  kanyarodhatok. Micsoda figyelmes gentleman! Reality bites - a valóság ennél profánabb. Kö

Mai kedvenc reklám

A hirdetés arra buzdít, hogy takarékoskodjunk az energiával: Kapcsoljuk le a lámpát, ne folyassuk a vizet. Az így megspórolt pénzt, költsük el együtt.