Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: július, 2013

Elgondolkodtató

Kép
Egy parancsszó seregeket mozgat; a szabadság szó nemzeteket. Novalis (1772-1801) 

Nemet váltók

Amikor X-Akták lázban égett az egész ország, az egyik részben érdekes gyilkosságokat derítettek fel kedvenc ügynökeim. A helyszínre pasi/csaj érkezett, majd csaj/pasi távozott. Természetesen nagy nehezen sikerült kideríteni, mi is van a rejtély mögött. Egy nemet váltó kllán, ahol ki-ki pillanatnyi kedvének megfelelően lehet csaj vagy pasi. Az akkor paranormális sztori egyre inkább kezd valósággá válni.  Annyi különbséggel, hogy a folyamat lassabb, és a külső nemi jegyek  megmaradnak. A nők első -szexuális- öntudatra ébredése egy mocskosszájú márki munkásságának köszönhető. A nagy francia akadémikusok ugyanis  írásban  rögzítették, hogy minden egyén alapvető szabadságjogokkal rendelkezik, mint pl. a szabad szóláshoz, szabad vallásválasztáshoz, és persze a szexualitáshoz való jog.  A Márkit nem kellett félteni. Először szabadlábon, majd börtönéből,  végül pedig az elmegyógyintézetből  ontotta  sajátos műveit.  Míg a Justin áldozat, akivel mindenki azt tesz, amit csak akar, ad

Időutazás

Kép
Időutazásom már tegnap elkezdődött. Marstallhof felé tartva egyik pub dj-je a Tears for Fears Shout-ját bömböltette. Két sarokkal arébb a Die Fantastischen Vier Die Da!-ja zengett.  Két lépés, s máris Bob Marley-re bulizhatunk. Ma reggelinél Pet Shop Boys, benzinkúton Be My Lover című szutyok, amit a '90-es években egy La Bouche nevű formáció szabadított az emberiségre. Ezek után állíthatom, hogy Heidelbergben megállt az idő, márami a zenét illeti, ugyanis anno ugyanezekre a zenékre nyomtuk.  Az időutazás Ludwigsburgban folytatódott, Frigyes király udvarában. A kívül barokk, belül klasszicista-empire (bútor) stílusú kastély egész napos program az impozáns tereivel, hatalmas parkjával.  Frigyes 2méteres es 200kg-os hegyomlás volt, aki első feleséget rendszeresen megverte. A házasság így nem sokáig tartott. A király -aki Bonaparte nagy haverja is volt-, hamarosan rátalált angol rózsájára, Charlottra. Esküvőjükre a Westminsterben került sor, s a gúnylapok csak elefántesk

Úton

Kép
Ma sem loptam a napot. A mesébe illő reggeli - gyümölcskompzíciók, a fogyasztásra szánt zöldségek is megfaragva!-, Schwetzingenbe indultam.  Emlékeim szerint gyönyörű kastély, hatalmas rokokó kert élt.  És él most is. A kocsiban változatosság kedvéért My Darkest Days-t hallgattam, ami extra aláfestés a hibátlan minőségű német autópályákon való száguldozáshoz. ... The world belongs to me.... ...Perfect... Schwetzingeni kastély egy gyönyörű későbarokk rezidencia. Természetesen ez is választófejedelemé volt, aki 17 évesen elvett egy 21 éves Wittelsbach-lányt. És...a nő hozománya volt a Kurfürst cím. A nő ezt nem is titkolta, pezsgő társasági életet folytatott, a rezidencia kulturális központ lett. A festmény egyértelműen elárulják  ki az úr a háznál.  Egészen a fejedelemné 40 éves koráig, míg hosszú házasévek után végre várandós nem lett es a baba szülés közben  elhúnyt. Érthető a fejedelemné bezárkózása. ...Hotter than the summer... Viszont a fejedelem aztán

Ms Watson nyomoz

Kép
A Facebook oldalamon kb 2 hónapja különféle számok jelentek meg, ismerőseim nagy kíváncsiságára. Mi lehet?  A számok az idővel csökkentek. Míg ma végre megjelent a magyarázat: irány Heidelberg! Joggal kérdeztek, mégis ez most hogy jön ide. Nos, az utóbbi időben többször emlegettem az ismétlési kényszert, az újrajátszási ciklusokat. Idei életévem különösen érdekes. 19 éves voltam, amikor pont ide, Heidelbergbe kerültem  egy DAAD-ösztöndíjnak köszönhetően.  20 éve szinte ugyanezen napon szálltam le a Liszt Ferenc expresszről, s költöztem be a diákszállásra (2-szoba-konyhás-fürdőszobás apartmanba!), s töltöttem el feledhetlen 1hónapot. Tehát megvan az első ismétlés.  Miután innen számolom a függetlenségi ciklusomat is - itt a másik pont is. Viszont a 39 a 26-tal es a 13-mal alkot sorozatot, így érdemes ezeket is nézni! Tegnap már nem bírtam aludni, izgatott voltam az utazás miatt is. Teljes lámpalázzal léptem ki reggel a lakásajtón, s szálltam be a taxib

Mérgező szülők

Kép
A nem kívánt szaporodás óhatatlanul a mérgező családi légkörben folytatódik.  Egy olyan légkörben, ahol a gyerek csak van, ahol a gyerek folyamatos agressziót szenved el.   Agresszióról általában a fizikai bántalmazás jut elsőre eszünkbe. Ez is sokféle lehet: bébik megrázása, gyerek kezére csapás (ha valami nem kívánt helyre nyúl) a reflex és interiorizáció kialakítása céljból, gyerek verése kézzel, eszközökkel (bot, szíj, sporteszköz), magasabb teljesítmény, jobb viselkedés, felnőttek tiszteletének kialakítása céljából pofozás, szájon vágás, szexuális bántalmazás - és annak elhallgatás. A fenti esetekben a gyerek megtanulja, hogy  a testét nem tartják tiszteletben. Bárki azt tehet vele, amit csak akar. Miután ez vésődik belé, ezt tanulja meg, így más testi épsége, testi integritása sem lesz fontos számára.   "A Bibliában is az van, hogy ha szereted, megvered" (nab@zmeg!!!) “Engem vert az apám, mégis ember lett belőlem.” Igen, egy olyan

Szaporodunk? Szaporodunk?

Kép
Gyermek-áldás írásomban szó volt  a nem kívánt szaporulatról. Mi is ez valójában?  Az emberiség döntő része -egyes nézőpontok szerint 97%-a - eme csoportba tartozik. Hallom a felhödülést, egyrészről, hogy engem a szüleim akartak, másrészről, mi IGENIS akartuk a gyerekünket. Melyek a tipikus nem kívánt szaporulat ismérvei? 1. Spermarablás A faszit  meg akarom szerezni házasságra akarom bírni és   meg akarom a házasságomat menteni   meg akarom a pasit tartani (magamhoz akarom láncolni). Felcsináltatni magunkat, spermarablónak lenni az egy dolog.  Viszont hogy   a házasság fenntartható legyen (mély szinten), ahhoz kell a pasi elköteleződése a gyerekhez. Azaz hogy önszántából adjon spermát. Alapjáraton is magunknak szülünk, de ha őbenne van hajlandóság  már lényegesen könnyebb. 2. Anyagi okok Pénz az nagy úr.   Az államoknak  érdeke, hogy legyen szaporulat: munkaerő biztosítása a nyugdíjrendszer sajátossága miatt, szükség