Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: október, 2014

Egy gondolat ... 1.

....  bánt engemet, s régóta próbálom megfogalmazni. Megfogalmazni úgy, hogy kimondjam, ami nem vagy kevésbé tetszik, s ezzel ne bántsak meg másokat. Másokat, akik lelkesek, elkötelezettek és vállalják a tömegek felvilágosítását. Úgy, mint ahogy én is hittem és tettem még úgy másfél éve. S minél jobban mélyülök el ebben a tudásban, s jön hozzá a szupervíziós képzés látásmódja, egyre inkább mondom azt: lassan a testtel és elő a kérdésekkel. A Recall Healingről van szó. Arról a tudásról, módszerről, ami immáron az életem része. Ami - a Buddhizmushoz hasonlóan- fenekestől forgatta fel az életemet, állította feje tetejére a gondolkodásmódomat. Sőt, azt szoktam mondani, a Recall által nyújtott tudás és tudatosság a buddhizmus egyik módszere a nyugati (értsd rohanó) ember számára. Amikor a módszer szelídsége - ne ítélj és ne hibáztass! -, mellett megjelenik az itt és most összekapcsolás az akkor és ottal, s ezek így együtt már hatalmas erőt, energiát szabadítanak fel, mely végigs

Szólj hozzám!

Kép
Nálam mindig szól a zene. 
 Na jó, álmomban nem. 
 Szól ébredéskor, reggeli készülődés közben,  kocsiban ülve, munka közben -köszönöm Munkatársaimnak, hogy  ezt elviselik-, este fürdőszobában, s persze elalvás előtt is.  Ha szerencsém van, akkor azt hallgatom, amit szeretnék,  lévén Lányom diktál, s ha nem akarok balhét, akkor  a hagyd magad, hamarabb szabadulsz elvet léptetem érvénybe. Ő pedig hallgat mindenfélét, legújabban MusicFM-et legnagyobb megdöbbenésemre.  Ennyit a korcsoport fogyasztási szokásairól és annak beszűrődéséről. Minap a suliban Fehér Balázs és Felcser Máté közös dalát dúdoltam, mikor egyik csoporttársam megjegyezte, hogy nem egy szupervíziós szöveg. Miután ez a dal elvett 4 percet az életemből - s legalább már szászzor-, így szupervizori füllel kezdtem hallgatni. Ha nem mondod, az nincsen Ha Te mondod, az minden A szupervízióban az ITT és MOSTtal dolgoznunk, azokkal a témákkal, amelyek Téged itt és most foglalkoztatnak. Azt osztasz meg velem, am

Talált irat 1940-ből

Kép
Azt mondják nincs új a nap alatt. Eddig sikerült elkerülnöm, de most megtalált Szepes Mária Vörös Oroszlánja, mégpedig hangoskönyvben. Döbbentem hallgattam, hogy a Szerző 1940-ben gyakorlatilag a Biologikáról beszélt! "Rendszeremet metapszichoanalízisnek neveztem el, Psziché alatt én a halhatatlan intelligenciát, minden élet transzcendens lényegét értem, amely a földön az ember öntudatában érte el csúcspontját. E csúcspont azonban úgy viszonylik a szellem ha tártalanságának dimenzióihoz, mint porszem a kozmoszhoz. A lélek betegsége a híd valamiféle megrongálódását, a közvetítő szervek zavarát jelenti test és szellem között. A lélek orvosának ezt a hibát kell a klinikai módszer alaposságával megközelítenie, diagnosztizálnia és kijavítania. Ha csak tüneteket kezel, őrjöngő élőhalottakkal tömheti tele az ideggyógyintézeteket és a – világot. Persze nem sorolom ide az agy alkati zavarait, amelyek egy egész ember

Téged mi inspirál?

Egy régebbi  posztomban írtam a Kreatívunkról ,   aki azt mesélte el, hogyan születnek meg fejében a jobbnál-jobb ötletek, hogyan alakul egy felderengő forma, hogyan lesz abból valami vizuális gyönyörűség. Ma ismételten abban a szerencsében volt részem, hogy egy közös megbeszélésen, egyeztetésen lehettem vele. A megbeszélés minden egyes persze lenyűgözött, kinyitott és egyre inkább szippantott be az a csodálatos   színes (kreatív)   világ,   amiben ő él. Közben fülig érő mosollyal néztem a csillogó szemét, kipirult arcát,   mozdulatait   és hallgattam lelkes hangját, ahogyan a projektjéről beszélt.   Flow-ban volt,   ami pedig ragadós. Inspiratív? Igen.   A szakmai tudás, hit és lelkesedés, az így létrejövő teremtő kreatív folyamat az, ami a mindennapok munkájába behozza a színt, megnyit ajtókat, belak   tereket   -   azaz   magával hozza   az ÉLETET. És persze, ehhez még jön egy jópár örömteli alkotó pillanat, csupa jutalomfalat, amely az   emberi kapcsolatok sajátj

Definíció

Kép