Miért nem írok?
Legkedvesebb szomszédommal kialakítottunk egy kis rituálét. Átcsengetek hozzá két csésze presszókávé kíséretében. Ő ül a kedvenc karosszékében, és pedig - időjárástól függetlenül-, felpattanok a csillogó zöld mázas cserépkályha padjára. Körbeleng bennünket a kávéillat és elkezdődik vagy egy időutazás, vagy valami szellemi tánc. Órákat beszélgetünk, tettünk így minap is, mikor szomszédom nekem szegezte a kérdést: "De tényleg, miért nem írsz?" "Mert jól vagyok - válaszoltam, s kortyoltam a kávémból, - s az írás valami konfliktusból, illetve katarzisból fakad." "Hát akkor ezt írd meg"- csattant fel szomszédom. Otthon aztán ezen morfondíroztam, hogy tulajdonképpen jól vagyok, ahhoz képest, hogy lehetnék nagyon rosszul is. Többször kaptam már életem során, hogy "neked csak megszületni volt nehéz". Kérdezzék meg anyukámat, keményen megdolgoztunk az ittlétemért. S aki igazán ismer, az tudja, hogy nekem is kijárt a "jóból", lenne