Helga blogja életről és egyebekről

Nem érdemes irigykedni  a másikra, sosem tudhatod mikor fogod megszánni.

Ha nem tapasztasz hiedelmeket hozzá, a szex pont olyan, mint a lélegzés vagy a sétálás. Szépség; te magad. De amikor valamit kapni szeretnél tőle, mondjuk kielégülést, extázist, intimitást, kapcsolódást, vagy épp romantikát, ne számíts arra, hogy ezeket meg is kapod.  If you don’t attach beliefs to it, sex is just like breathing or walking. It’s beauty; it’s you. But when you go into it seeking things like satisfaction, ecstasy, intimacy, connectedness and romance, don’t count on finding them. (Byron Katie) Forrás: Önmunka

Tessék, kérem. A Megasztár első szériájából elsőként pottyant ki. Azóta viszont ontja  a jobbnál-jobb dalokat, igényes klippek kíséretében. Ez az, amikor az istenadta tehetség utat tör.

Már megint szauna ! Imádok beülni, nézni és hallgatni. Eszméletlen jó témák kerülnek elő, s az sem semmi, ahogyan az emberek interaktálnak. Megint sikerült egy párocska mellé keverednem, mindenféle hátsószándék nélkül.  A pasi a tipikus magyar válalkozó, klottygatya fölé magasodó hatalmas úszógumi, nyakában hatalmas agyar fityeg. A nő -ahogy mondani szokás-, örülhet, hogy még ilyen fószert is kapott, s jobb ha meg sem szólal.  Már sajnálni kezdem a pasast, ugyanis a 90 fokban más sincsen csak követelőzés. "Megint nem válaszolsz! Nem vetted észre, hogy az elmúlt 15 évben egy kérdésemre sem voltál képes válaszolni?" "Jól esne egy sör." "Azt hittem, azért mész.....jellemző."  A pasi leszegett fejjel jön-megy, rendel. Persze, tudom, hogy ő sem az az önzetlen szent, de mégis megesik rajtuk  a szívem. A legjobb úton haladnak életük elcseszéséhez. Megint vissza kellett fognom magamat, hogy meg ne szólaljak. Csipkerózsika ébresztő! Ha 15 éve egy nyamvadt

Egyik nap estefelé hazafelé menet különös jelenséggel tapasztaltam. Nem tudok rá jobb szót találni, mint jelenség.  Kifejezetten abszurd volt számomra, pedig utána alaposan elgondolkodtam azon, hogy lám ez is a valóság része. Sőt valaki valóságának  nagyon is a  szerves része. Ami aztán az én valóságommá is válik.   Az élet egy álom - tanít Karmapa. Történt ugyanis, hogy az ősszel megnyílt regeneráló stúdió bejáratánál parkoló kék  VW kisbusz körül  egy barna tollas valami lopakodott.  Az a valami olyan volt, mint egy nagyra nőtt madár, ugyanis embernek  aprócskának tűnt.  Gyakorlatilag azt láttam csak, hogy egy ködbe burkolózott barnaság mozog. Lassítottam, el ne üssem, no meg a kíváncsiság is hajtott. Ekkor láttam, hogy a kusza kosztüm igenis egy embert rejt. Apró, törékeny alakot, aki bő ruhát és különleges fejfedőt visel. Kezében füstölő, mellyen pontosan lekövette a kisbusz sziluettjét, miközben annak gazdája unott arccal szívta el vékony cigijét. Egy anim

Az aprócska, törékeny kislány kiállt  a szinpadra és  kiegengedte a hangját.  A minimális akusztikus kísérettel előadott egykori Kovács Kati sláger  megnyitotta a menny csatornáit, s enyhítette a tavaszi szárazságot. Anyukám mesélte, így volt ez a dal születésekor is. Hatalmas szárazság tombolt, s az emberek vágytak az enyhülést hozó égi áldásra. A dal meg is hozta. Mi ez, ha nem a teremtés maga?  Amikor a vágy, a szándék és a hála  elér a "bőség" rezgésszintjére, ami már hozza is megvalósulást. Ez már kvantumvilág, amit a köznyelv csak csoda néven emleget. Tudósok megfigyelték, hogy vákuummal telt üveg tanulmányozása közben pusztán a figyelem hatására apró kis részecskék jelennek meg. A nagy semmiből. Ez azt jelentené, hogy  a figyelmünk fókuszálásával bármit létrehozhatunk? Ezek alapján minden velünk történő jót vagy rosszat mi magunk hozunk létre, pusztán a gondolataink erejével? Talán ezért van az, ha jókedvünk van csupa jófejjel találkozunk, míg ha morcosak v

"Kelet-Afrikában van egy törzs, ahol a gyermek megszületésének idejét nem a világrajövetelének napjától, sőt nem is a fogantatás napjától számítják. E törzs számára a születés kelte azt a napot jelöli, amikor a leendő anya először gondol majdani gyermekére. Az anya, amikor úgy érzi, eljött az ideje, hogy gyermeke legyen, elvonul az erdőbe, és magányosan ül egy fa alatt mindaddig, amíg bensőjében meghallja gyermeke énekét. Amint ez megtörtént, az anya visszatér a falujába, és megtanítja az éneket a leendő apának. Ezután ezzel az énekkel hívogatják a gyereket. Miután a gyerek megfogant, az asszony a méhében hordott kisbabának énekel, és megtanítja a dalt a falu bábáinak és öregasszonyainak, akik a vajúdás alatt és a születés csodálatos pillanatában ezzel az énekkel köszöntik a gyermeket. A szülés után valamennyi falubeli megtanulja az újszülött énekét. Ez a dal ezután élete minden fontos pillanatában elkíséri. Ezt éneklik neki, amikor valami baja esik, ezt éneklik győzelme

A múlt hétfőn két rendezvényen is részt kellett volna vennem. Az egyik egy egésznapos program volt az atipikus foglalkoztatásról,  bemutatva a nyugat-európai struktúrákat illetve szembeállítva ezzel  a magyar gyakorlatot. Érdemes megfigyelni, hogy nyugati országokban, különösen a skandináv valamint a benelux államokban kifejezetten magas a foglalkoztatási ráta. Rengeteg a részmunkaidős (2-3-4-5-6-7 órás), home-office-os, sűrített munkahetes vagy éppen osztott munkakörös. Ugyanis ott rájöttek, hogy ha a munka nem is nemesít, a depresszió ellen  mindenképpen jó. Az aki naponta már pár órát tevékenykedik, akár fizetség nélkül, társadalmi vagy önkéntes munkában, máris meg tudja tartani emberi tartását: motivált marad, hasznosnak érzi magát, s nem utolsósorban társas közegben van. Szerettem volna elmenni a Jó-Lét Alapítvány rendezvényére, viszont más projektek miatt megbeszelések is becsúsztak. A másik rendzvény (munkájukban) sikeres nőknek szólt. Státuszhelyen, státuszmeghívottakkal, p

Számos feldolgozása ismert a dalnak, Michael Bublétól George Michaelig. Számomra Nina Simone előadása a legütősebb. Nina érdekes jelenség volt. Azontúl, hogy brilliáns énekes, emberjogi aktivista. Megtagadta az adófizetést a vietnámi háború alatt, majd Franciaországba költözött és élte lelkes szüfrazsett életét.

Egy ausztrál nővér, miközben halálos betegeket ápolt, feljegyezte, mit bánnak meg halálos ágyukon. A leggyakoribb haldoklói megbánásokról könyv is készült, néhányat pedig a Guardian is lehozott. Bronnie Ware ausztrál nővér több évig dolgozott palliatív ellátást – a már nem gyógyítható betegek szenvedéseinek megkönnyítését – nyújtó intézetben, és főleg olyan betegekkel került kapcsolatba, akiknek már csak néhány hetük volt hátra. A nővér blogban írta le tapasztalatait , ami most könyv formájában – The Top Five Regrets of the Dying (Az öt leggyakoribb dolog, amit a haldoklók megbánnak) – is megjelenik. Úgy véli, mások is tanulhatnak ezekből az életvégi bölcsességekből, mert bámulatos az a tisztánlátás, ami a haldokló betegeknél tapasztalható. Elgondolkodtató az is, hogy amikor megkérdezte betegeit, mit bántak meg addigi életükben, szinte ugyanazok a mondatok hangzottak el. Mint például az, hogy bárcsak kevesebbet dolgoztak volna, vagy

Ez a mai termés. A tervezett elavulás újabb gyümölcse. A cipőt alig pár hónapig hordtam. Ma délután a konyha felé vettem az irányt, mikor a padlószőnyeges folyosón  kitört a cipőm sarka. Azt hiszem, ezt a márkát messziről el fogom merülni.

Lelkem régi vágya teljesült március idusán. Potom 5 éve nyáron  hallottam először Betty Edwards jobb agyféltekés rajzolás módszeréről. Lányom még hátulgombolós gyorstüzelő volt, így esélyem sem volt az  egybefüggő 4napos tanfolyam elvégzésére. De sebaj! Megvettem a könyvet, no majd én abból egyedül megtanulom, pedig Gicus barátném óv intett tőle. “Ezt nem lehet könyvből megtanulni, hacsak nem, bezárkózol. Gyerekkel, családdal, tennivalókkal veszett fejsze nyele.” 2. nap - A gyerek cipője Nekiálltam, s csináltam a gyakorlatokat. Csinálgattam, ez a helyes kifejezés rá, ugyanis nem igazán ment. Gyerek már mocorgott, enni-inni kért, csengettek, sütött a nap, fújt a szél, anyukám folyton szóval tartott, apukám pedig a PC-jét hívott 2 percenként buherálni. Az volt csoda, hogy mégis haladtam. Aztán eljutottam egy olyan pontra, amikor is már kevés volt a könyv, s én megrekedtem. 
Az idő nekem játszott, s a www.arbaratok.hu -n láttam a nagyszerű ajánlatot: 2x2 napos tan

Álmos februári reggel pirosnál állok. Előttem csak úgy áramlik a zebrán átaladó gyalogosok hada. Nézem az arcokat, álmosak, unottak, örömtelenek és  rajtuk az egész élet fájdalma, legyen szó idősről vagy fiatalról. Sötét ruhás lefelé görbülő szájszegletek és lesütött szemek tengere. Álmos vagyok még, ásítok. Elkapom egy szemüveges srác tekintetét. Félrenéz. Nevetni kezdek. Visszatekint. Mosolygok rendületlenül. Már átért a zebrán, de jobb válla felett visszanéz. Gyorsan elfordul, de közben szája már mosolyra húzódik.

Egy bölcs ember a társaságban elmondott egy viccet. Mindenki hatalmasat nevetett a poénon. Utána újra elmondta  a viccet, most már kevesebben nevettek. Újra és újra elmondta a viccet, mindaddig, amíg már csak unott arccal fogadták a csattanót. Ekkor elmosolyodott, és azt kérdezte: Ha nem tudtok újra és újra nevetni ugyanazon a viccen,  akkor miért tudtok siránkozni örökkön-örökké ugyanazokon a dolgokon?

Aki csak látásból ismer, valószínűleg nem tudja hova tenni, hogy az “urbánus fejemmel” yekana indiánok módszereit ismerem el, hiszek a kontinuum-elvben, s megsúgom, támogatom a hosszú ideig tartó szoptatást. Olyannyira, hogy   25 hónapos korában választottam el lányomat. Azt is elárulom, hogy ez a több mint két év egyáltalán nem viselte meg a testemet, s az így együtt töltött pillanatoknak köszönhetően is elég szép összhang és kötődés alakult ki a Kicsikémmel. Olyan alap, amelyre jó és könnyű építeni, s melyhez az legelcsigázottabb pillanatokban is vissza lehet térni egy kis töltekezés erejéig. Az összebújás megmaradt, esti mesék, altatás vagy éppen egy kis nappali lazulás formájában. A másik tartós kötelékünk az úszás. Nemhiába kezdtük el Lányom 3 hónapos korában, s úsztunk együtt kétéves koráig, a mai napig a legnagyobb viháncolás köztünk az uszodai móka.  A közös merülések, vizi zsipp-zsupp vagy a “csigahát”. Ez utóbbinál anya úszik, s a kicsike mint a kis csigaház lapul any

Szóhoz sem jutok, teljesen le vagyok döbbenve. Ez már a legalja és ebben az országban már semmin sem csodálkozom. Az, hogy az In Diretta kiesett -  ideje volt.  Alighogy kikopott  a Republic lakodalmas műfajra hajazó  imágója,  a niche nem maradt lefedetlen. Megjelent a magyar popműfaj minősíthetelen jelensége, a Magna Cum Laude, s nincs nap, hogy miattunk ne trekkelnék tovább a csatornák között. Még paródiának, viccnek is rossz. Még egy, zúzdapörköltet nem bírt volna a gyomrom megemészteni. Node, hogy az Immigrants essen ki?! S bent maradjon - Puzsér után szabadon- az esküvői zenekarnak is harmatgyenge Prügyi Duo? Vagy Kukoricza János? Hát b@zki, ez kell a magyar népléleknek. Gyorsan vigasztalódtam is:  

Ma egy újabb zseniális oktatófilmet ajánlok szíves figyelmetekbe. Barnai Robertó az Új Medicina hazai úttörője beszél arról, hogy milyen következményei lehetnek a önbecsülés, önértékelés súlyos sérüléseinek . Katt a kiemelt szövegre!

2006. márciusának egyik szombat estéjén éppen a kanapén üldögéltem, valamit nagyon olvasva. Tőlem balra lévő fotelben férjem olvasott.  Teljes csendben voltunk. Ekkor egy percre elnémúlt a csend, s a lámpa világosabb lett. Melegség, boldogság valamiféle áhitat áradt szét bennem, s töltötte be  a szobát. Ekkor azt éreztem, hogy egy 5-6 éves göndörhajú szőke angyal jobbról hozzámbújik, s én karjaimba zárom. - Hogy állunk a gyerekprojekttel? - törte meg  a csendet férjem. - Épp most jelent meg - válaszoltam teljesen magától értedődően. Május 4-én pedig már biztosan tudtam, hogy anya vagyok. Végigolvastam az összes Kismamát és különszámait, terhességről szóló könyveket, ragasztgattam lelkesen az ultrahang képeket. A várandósságom nemhogy problémamentes, de mondhatni tökéletes volt. Utolsó hónapban kijegyzeteltem a babasuttogó könyveit, alaposan felkészültem, szedtem a szüléskönnyítő homeopátiát és nyakaltam a málnalevélteát. Még a születés is percre pontosan történt. A tejbe

Eszterke magas, vékony lány, aki  legújabb trendeknek megfelelően nyáron már kendőmintás topot hord sorttal, sarucsizmával, az elmaradhatlan óriás napszemüveggel és ölebbel. Mellette a szupermacsó, Hilfiger-pólója nyaka menősen felhajtva, Eszterkét szorosan kézenfogva vezetgetni,  s morcos pillantást vet arra, aki a lányt meg meri bámulni. Macsókánk imponálni akar, elviszi Eszterkét wellnesezni. A fürdőben állandóan instruálja a lányt, így megtudjuk, hogyan kell szaunázni, hogyan kell a tusólórózsát tartani, nem szabad belecsobanni a jeges medencébe és végképp tilos visszamenni még egy körre. Eszter szerelmes, hosszú végtagjaival és aprócska mellével vígan futkároz, míg Macsó lepedőt terít rá, s megmondja melyik ágyra dőljenek le. Közben be nem áll a szája és mást sem hallani: ezt szabad, ezt ne tedd Eszter ez őrültség, Eszter ez nem egészséges! Kedves Eszter! Olyan szívesen megmondanám neked a tutit. 
Hogy tanulj, dolgozz,  járj nyitott szemmel és a glossy magazinokat kellő kritik