Tér és Tudat

Folytatom a filozofikus vonalamat. 
Írom ezt, mert megkaptam, hogy elég elvont vagyok és jó lenne, ha könnyen érthető lenne, amit írok. Vagy legalábbis egyértelmű az írásom mondandója, a konklúzió, tanulság. 


Nos, ez most sem lesz így. Ismét magadnak kell megfejtened ... vagy csak egyszerűen beengedned a szavakat.

Mégpedig azért, mert nem tudok koncepció nélküli dolgokról, megtapasztalásokról, villanásokról koncepciókban, definíciókban beszélni. Azért mert nincs rá megfelelő szó, nincs olyan kontextus, ami azt pontosan le tudná írni.


Az elmúlt héten – vagy két, vagy talán már hete is van-,  volt pár  olyan megtapasztalásom, amely a Dharma tanítását tökéletesen alátámasztotta. Pontosabban a buddhizmus alaptanításai ott manifesztálódtak abban az egyszerre  szent és profán pillanatban.


Szent, mert számomra megértést, bizonyosságot adott, annak a megtapasztalása, hogy csak TÉR létezik. S ez a tér pedig nem más, mint a saját tudatom, amelyben bármi, bárki, bárhogyan  megjelenhet.
Profán, mert a helyzet annyira profán, banális, hétköznapi volt, hogy órákig nevettem még rajta.


Semmi más nem történt, csak egy lelazult pillanatomban elképzeltem valamit, hogy  az most  milyen jó lenne. Aztán kb. 5 perc múlva ott is volt. Majd ez a tér/játék másnap megismétlődött egy teljesen más, hétköznapi helyzetben. Aranyos, kedves játéka a „holografikus univerzumnak”. 




Még világosabbá vált, amit Láma  Ole szokott mondani:  akinek dugós puskája van, az háborúzhat, de akinek atomfegyvere  van,  annak óvatosnak kell lennie.