Meglepetés-perc

Ma volt egy nagyon érdekes pillanatom.

Meleg volt. Nagyon.

Az ígért es így várt lehülés az istennek sem akart jönni.

Ültem, picit kábán néztem a fodrozódó vizet, hallottam a tömeg zsizsikelését és mégis valahol nagyon távol  voltam. 

Átsuhant rajtam egy gondolat, ami messzire repített.

Egy olyan világba, ahol minden egyértelmű, és egyszerű. Semmi bonyolítás, semmi manír.

Ahogy a  dolgok vannak. 

Pillanat van csak.

Nincs se korán, se későn. 

Mindig minden időben történik. Akkor, amikor történnie esedékes.

Nincs olyan, hogy lemaradunk valamiről, vagy elszalasztunk valamit. 

Ha meg kell élnünk, akkor az megjön, s oly formában, ami pont a legjobb.

Még akkor is, ha bal agyféltekénk egyáltalán nem úgy éli meg. 

Akkor is ha, tiltakozunk ellene. Akkor is, ha miérteket vagy magyarázatokat keresünk.

Pedig egyik sincs.

Nincs miért és nincs magyarázat.

Csak történések.

S a rájuk aggasztott címkéink: hogy ez most jó vagy rossz.