Ki a komfortzónából - Az a bizonyos jobb agyfélteke

Lelkem régi vágya teljesült március idusán.

Potom 5 éve nyáron  hallottam először Betty Edwards jobb agyféltekés rajzolás módszeréről. Lányom még hátulgombolós gyorstüzelő volt, így esélyem sem volt az  egybefüggő 4napos tanfolyam elvégzésére.

De sebaj!

Megvettem a könyvet, no majd én abból egyedül megtanulom, pedig Gicus barátném óv intett tőle. “Ezt nem lehet könyvből megtanulni, hacsak nem, bezárkózol. Gyerekkel, családdal, tennivalókkal veszett fejsze nyele.”


2. nap - A gyerek cipője

Nekiálltam, s csináltam a gyakorlatokat. Csinálgattam, ez a helyes kifejezés rá, ugyanis nem igazán ment. Gyerek már mocorgott, enni-inni kért, csengettek, sütött a nap, fújt a szél, anyukám folyton szóval tartott, apukám pedig a PC-jét hívott 2 percenként buherálni. Az volt csoda, hogy mégis haladtam.








Aztán eljutottam egy olyan pontra, amikor is már kevés volt a könyv, s én megrekedtem. 
Az idő nekem játszott, s a www.arbaratok.hu -n láttam a nagyszerű ajánlatot: 2x2 napos tanfolyam, féláron!


Belevágtunk.
Az oktató, Reni elmondta a kötelező biztonsági szabályokat.
1. fárasztó, nagyon.
2. megfájdulhat a fej
3. sok vizet kell inni munka közben
4. kiborulás is lehetséges, sírógörcsök, besokalás, elmenekülés és többet vissza sem jövés.

1. nap - kezem
Elmondom, mindegyik bekövetkezett nálam is. Nagyon megszomjaztam, a 2 liter víz plusz 2-3 pohár tea is lecsúszott.
Már gyakorlat közben éreztem enyhe fejfájást, egy-egy feladat végén kimondhatatlan kimerültséget. Este szinte belezuhantam az ágyba, s reggelig mozdulatlanul feküdtem, s felőlem mozsárágyuk dörrenhettek volna, arra sem ébredtem volna fel. Pedig nagyon érdekes,  mély és zavaros álmaim voltak, rég elfeledett események és személyek jöttek elő.
Kiborulás is volt, amikor már a tizedszerre futottam neki egy vonalnak. A negyedik napon az  önarckép rajzolásáig bírtam, ott viszont új lapot kértem és tettem egy kört az erkélyen.
Viszont voltak olyan társak, akik két napot teljes ideg-összeomlás határán dolgozták végig, majd a következő hétvégén már meg sem jelentek.

De mi is történik a tanfolyamon?

Mindenek előtt lerajzoljuk saját kezünket és egy általunk választott celeb fotója alapján annak arcképét.

1. nap - Janet Jackson
Ezt követően első lépésben kis bevezető gyakorlatokkal felébresztjük a jobb agyféltekét, majd szépen összekötjük, hamonizáljuk a bal féltekével. Ehhez vázákat vagy arcprofilokat rajzolunk, pontosabban a bal oldali profil jobboldali tükörképét. Ha szinkronban rajzoljuk meg, egy szép váza körvonalait kapjuk meg.
Ez az a gyakorlat, ami beindítja a régmúlt, általában feldolgozatlan emlékeit. Megmoccannak azok az idegpályák, amiket eddig nem használtunk.
Másrészről ez  a gyakorlat a frusztráció toleranciának is odavág. Maximalisták szinte belefeszülnek, hogy pontos tükörképet rajzoljanak. Csakhogy az agy trükközik. A szemet nem mindig követi  kéz, ami baloldalon befelé kanyarodott, az mot jobboldalon kifelé.

1. nap - kezem (grafit)
Következő gyakorlat a szélek pontos gyakorlása, árnyékok meglátása.
S lám már kész is a kezünk!
1. nap - A kezem (radír)

Következő nagyszerű gyakorlat, meglátni a semmit, azaz a negatív tereket.
A szék mögötti terek megrajzolásával kialakul a szék sziluettje. 
S eddig semmi mást sem csináltunk, mint  vonalakat huzogattunk, ahogy azokat látjuk.






A következő két napos blokk már az arcé. Megtanuljuk a fej arányait, mire kell figyelni, hogyan kell mérni. Majd egy koloniál stílusú arcélt másolunk. A nap hátralévő felében pedig jön az első nap kiválaszott celeb, sztár vagy hétköznapi ember képe.
3. nap - Janet Jackson



És láss csodát, felismerhető.

Az utolsó nap pedig az önarcképé.
Talán ez a legnehezebb, hisz magunkkal szemben vagyunk a legkritikusabbak....








4, nap - Mrs. Pitt
1 hét múlva - Liv Tyler







Megjegyzések

  1. Kedves Helga!

    Nagy élvezettel olvasom az írásaidat, amióta belefogtál. A jobb agyféltekés rajztanfolyam nekem is megvolt...Én azért jelentkeztem, hogy megtapasztaljam, milyen is, amikor a jobb agyfélteke aktivizálódik. Ebből a szempontból kicsit csalódás volt a tanfolyam, mert nem éreztem semmi különöset, semmi eget rengetőt (persze én is vedeltem a vizet, elfáradtam a nap végére, de mást vártam...). Ettől függetlenül a mellékhatása élvezetes, tudok portrét rajzolni és a rajzolás teljes flow élményt jelent (akár az éneklés:-).

    Te érzel különbséget a tanfolyam elvégzése óta a gondolkodásmódod, látásmódod, kreativitásod terén?

    Üdvözlettel:
    Csilla

    VálaszTörlés
  2. Bevallom, hetek óta nem rajzoltam. Viszont, amikor rajzoltam, nagyon intenzív, sokszor felkavaró álmaim voltak.
    Azt észrevettem, hogy jobban észreveszem a kontúrokat és a negatív tereket. Néha azon kapom magam, hogy bámulok egy arcot, s közben vonalakat, fényt és árnyékot látok "csak".

    Határozottan nehezebben bírom a kockás-vonalas feladatokat, amiben nem érzem az alkotást. Eddig is a fürdőszobában jöttek a legvadabb ötleteim, most is.
    Aztán néha teljesen úgy ki tudok kapcsolni, hogy fogalmam sincs miket beszélnek körülöttem, pedig hallom őket. De hogy ez most rajzolás, Byron Katie vagy medülés miatt van, nemtom.

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Dubajoztam

Új Medicina - Felfoghatatlan baj a fészekben

Új Medicina - Női dolgok